Alonso: Innentõl kezdve nincs helye a hibáknak

Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka a Spanyol Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján újságíróknak nyilatkozva elmondta, véleménye szerint a hétvégi versenyen nem változnak meg gyökeresen az erõviszonyok amiatt, hogy a csapatok többsége jelentõs fejlesztéseket vonultat majd fel.

Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka a Spanyol Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján újságíróknak nyilatkozva elmondta, véleménye szerint a hétvégi versenyen nem változnak meg gyökeresen az erõviszonyok amiatt, hogy a csapatok többsége jelentõs fejlesztéseket vonultat majd fel.

Klikk nagyitásért

Mint ismert, valamennyi gárda jelentõs újításokkal érkezett az elsõ európai versenyhétvége helyszínére, ám Alonso szerint ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy megváltoznak az erõviszonyok.

A spanyol pilóta elmondta, õk maguk is fõként aerodinamikai fejlesztésekkel érkeztek Barcelonába, illetve a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) engedélyével javítottak a V8-as motorok megbízhatóságán.

„Azt hiszem, mindenki be fog mutatni valami újat, de nem hiszem, hogy ezek hatalmas dolgok lennének, vagy hogy az autók teljesen megváltoznának” – mondta Alonso.

„Szóval sok kisebb módosítás, fõként aerodinamikai fejlesztéseink lesznek, illetve a motor megbízhatóságán is javítottunk kicsit, és remélhetõleg nem kell aggódnunk miattuk ezután.”

„Nem hiszem, hogy a helyzet drámaian megváltozna itt. Talán ez sokkal inkább függ majd a pályától, mintsem a módosításoktól. Láthattuk a téli teszteken, hogy nem volt semmi különleges számunkra. Talán az utolsó teszten nem voltunk elég versenyképesek, szóval sok munka vár ránk pénteken és szombaton, s változhat a helyzet, így versenyképesek lehetünk, csakúgy, mint más helyszíneken.”

Alonso elmondta, a következõ versenyeken az lesz a céljuk, hogy teljes mértékben kihasználják a kínálkozó lehetõségeket, hiszen a világbajnoki címért folytatott küzdelem során a továbbiakban nem követnek el hibákat.

„Számunkra az a fontos, hogy maximalizáljuk a lehetõségeinket a következõ versenyeken. Azt hiszem, a szezon elsõ felében volt egy nagyon erõs autónk, de talán nem szereztünk annyi pontot, amennyit kellett volna, szóval a következõ versenyeken nincs helye a hibáknak, és a lehetõ leghamarabb vissza kell vennünk a vezetést a bajnokságban.”
 

Forrás:F1Center

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás