Alonso idén is a vb-ért hajt

Alonso leginkább a tavalyi első benyomásaihoz képest volt elégedett első tesztnapját követően, de a biztonság kedvéért máris hajtja mérnökeit az újabb alkatrészek bevetésére.

 

Fernando Alonso magabiztosan szállt ki az F138-as Ferrari pilótafülkéjéből. A tavalyi vb második helyezettje először próbálhatta ki idei autóját, és a tesztelést követően nem látott okot arra, hogy miért ne harcolhatna 2013-ban a világbajnoki címért.

Alonso nem tagadta, hogy a Ferrarinak vannak még megoldandó problémái, ezzel együtt úgy véli, a csapat sokkal jobb helyzetben van, mint tavaly ilyenkor, és magabiztosan várják az ausztrál nyitófutamot. “Erősek leszünk Ausztráliában, ott vagyunk, ahol lennünk kell” – bizakodott a kétszeres világbajnok, aki első tesztnapján 110 kört teljesített, amivel a legszorgalmasabbnak bizonyult a mezőnyből.

“Fejlődnünk kell a tavalyi évhez képest, mert természetesen nem volt elég a teljesítményünk, másodikok lettünk, pedig mi elsők akarunk lenni” – jelölte ki az idei, nem túl meglepő célt Alonso, aki optimistán látja a helyzetet, hiszen úgy gondolja, a tavalyi év első feléhez képest nem lesz nehéz fejlődniük. “Tavaly egy olyan autóval harcoltam a bajnokságért, amely télen még két másodperccel lassabb volt a riválisokénál.”

Alonso – aki az első teszten a harmadik legjobb időt autózta – hasonlónak érzi az autót a tavalyihoz, amit leginkább a szabályok változatlanságának tud be. Emellett egy sor fejlesztésre számít az ausztrál futamig. “Érzésre rendben van a gép, olyan, mint amire számítottam. A folytatása annak az autónak, amit Brazíliában vezettem. Tavaly kellemetlen meglepetés ért minket, tehát ennek most örülnünk kell.”

A spanyol kemény munkát vár el a csapattól a szezonkezdetig. “A leggyorsabbak között kell lennünk, tehát sok új alkatrészt kell kipróbálnunk az utolsó teszten és még többet Ausztráliában. Az ottani péntekünk is kulcsfontosságú lesz” – adta ki a feladatot a mérnök kollégáknak Fernando Alonso, aki talán nem véletlenül beszél máris az új alkatrészek használatáról, mert bár a kezdés pozitívabb, mint a tavalyi volt, egyes hírek szerint az idei Ferrarival is lehetnek gondok.

 

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás