A szünet még nem elég a Ferrarinak

100063eurMásokhoz hasonlóan a Ferrari is fejlesztésekkel készül a hétvégére, de a csapat főtervezője szerint ez még nem lesz elég a élre való ugráshoz.

A Ferrari a téli teszteken látottakat meghazudtolva nem túl versenyképesen kezdte a 2010-es idényt, az első három futamon – bár esély azért volt rá – még a dobogó sem jött össze, az időmérőn pedig kimondottan lassúak voltak a vörös autók.

Ahogy a többi csapatnál, a Kínai Nagydíj óta eltelt szünet alatt Maranellóban is gőzerővel dolgoztak a fejlesztéseken, a 150 Italiára több más frissítés mellett egy új első szárny is felkerül Isztambulban, mondta el a főtervező, Nicolas Tombazis.

“Úgy gondolom, közelebb leszünk, de nem hiszem, hogy Törökországban már ott tartunk majd, ahol kellene” – nyilatkozta a mérnök a Corriere della Serának.

“Isztambulban új első szárny jön, további módosítások a fékrendszeren, de az autó előtt még hosszú út áll. Vannak gondjaink, sok még a tennivaló” – tette hozzá.

Tombazis a fentiek ellenére leszögezte, hogy 2011-et még nem fogják leírni, de azt is elismerte, hogy valamelyest igazuk van azoknak a kritikusoknak, akik szerint a Ferrari az utóbbi években úttörőből csak követővé, másolóvá vált a fejlesztések terén.

“Mi is felismertük, hogy az elmúlt években konzervatívabbak voltunk, kevésbé merész ötletekkel álltunk elő, nem voltunk agresszívek a fejlesztésben. De más fokozatba kapcsoltunk, hogy 100 százalékosan a fontos területekre koncentráljunk, és máris izgalmas projektjeink vannak.”

Forrás: www.vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás