A Red Bull tarolt Brazíliában

A Red Bull kettõs gyõzelemmel megszerezte a csapatbajnoki címet a Brazil Nagydíjon, Vettel elsõ, Webber második és Alonso harmadik helyezése sokkal szorosabbá tette a bajnoki küzdelmet. A szombati esõ után napfényes idõ fogadta a Forma-1-es mezõnyt Interlagosban. Az élrõl a williamses Nico Hülkenberg rajtolhatott, de Sebastian Vettel már az elsõ kanyarban megelõzte, Makr Webber pedig a harmadik kanyarban ment el mellette.

Alonso Hamiltont támadta az elsõ körben, a második kör kezdetén a célegyenesben már mellette volt, a spanyol végül ugyanott és ugyanolyan versenyzõi hiba után ugrott elé, ahol Webber elõzte Hülkenberget. Hátrébb Michael Schumacher és Jenson Button vívott kemény csatát.

Hülkenberg a harmadik helyet már keményen õrizte, hiába üldözte Alonso, nem tudott elõzni. A két Red Bull alaposan elhúzott, míg a Williams mögött feltorlódott a mezõny, a ferraris végül a 7. körben tudott elmenni a német ifjonc mellett.

A 11-12. körben a mezõny két pontszerzõ helyen autózó brazilja kerékcserén járt, de Barrichellónál gond akadt a kerékcserénél, idõt veszített, míg Felipe Massa egymás után kétszer jött ki, mezõny végére esett. Talán a rosszul rögzített jobb elsõ vibrációja és szemcsésedése volt a dupla bokszlátogatás oka.

A legjobban a kerékcseréket kezdõ Jenson Button járt, aki elõbb Massa elé ugrott, majd a szintén kiálló Hülkenberget is megelõzte, azaz relatíve elõrelépett, és egyébként is nagy lendülettel versenyzett, elõzött is. Hamilton a 21. körben váltott keményebb keverékre, majd pont Button elé tért vissza, azaz tökéletes hátvédet kapott.

Az elsõ hármas, Vettel, Webber és Alonso a 24-25-26. körben járt a bokszban, a spanyol kezdett, õt a vezetõ Red Bull-os, majd az üldözõ ausztrál követte, mindegyik kerékcsere hibátlan volt, a sorrendjük nem változott.

Barrichellónál tovább dolgozott a brazil átok, a veterán elõzés közben összeért Jaime Algersuari Toro Rossójával és bal elsõ defektet kapott, a williamses

Az amúgy jelentõsen lemaradt Alonso az 52. körben kapott lehetõséget a Red Bullok utolérésére, amikor Vitantonio Liuzzi a Senna S-ben összetörte a Force Indiát és beküldték a biztonsági autót. A safety car alatt többen is kereket cseréltek, többek között Hamilton és Button is, de mindketten sokat veszítettek a kiállással.

A biztonsági autó az 56. körre távozott, az újrarajtolás után a pontszerzõ helyeken a következõ volt a sorrend: Vettel, Webber, Alonso, Hamilton, Button, Rosberg, Schumacher, Hülkenberg, Kubica és Alguersuari. A kép természetesen nem volt ilyen tiszta, az összesûrûsödött mezõnyben az élmenõk és a lekörözöttek teljesen összekeveredtek, Alonso például elõbb Adrian Sutilon, majd Jaime Alguersuarin is csak nagy nehezen tudta áthámozni magát. Hamiltonnak Heidfeld tétovázása ártott.

Az összetorlódott autók között állandóak voltak az elõzések, a lekörözöttek nehezen adták a helyeket, sõt Massa például megelõzte a fennakadt Rosberget. A fõszereplõ talán Sebastian Buemi volt, aki szinte minden csatában ott volt, Massát egyszer ki is lökte, majd késõbb megint kakaskodott a brazillal. A ferraris Barrichellóval és Petrovval is koccant.

Webber az újrarajtolás után lassabb lett, míg Alonso rákapcsolt, csökkentette a hátrányát, de 4 körrel a vége elõtt a csapat szólt az ausztrálnak, hogy a korábbi motormelegedés után bátran nyomhatja a befutóig.

Webber le is szakította a ferrarist, de Vettelt egyáltalán nem fenyegette, a német befutott az elsõ helyen. Mögötte a csapattárs, majd Alonso ért be. A dobogósok után Hamilton, Button, Rosberg, Schumacher, Hülkenberg, Kubica és Kamui Kobayashi szerzett pontot.

A Red Bull a kettõs gyõzelemmel megnyerte a konstruktõri világbajnoki címet, de a befutó sorrendje, tovább bonyolította az egyéni bajnokság állását. Alonso elõnye 8 pontra csökkent (246 pont) Webberrel szemben (238 p), míg Vettel hét pontnyira zárkózott fel a csapattársára (231 p). Matematikailag még Hamilton is versenyben maradt, 222 ponttal áll.

A világbajnokság döntõ fordulóját, a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjat a jövõ hétvégén rendezik.

  Verseny 18. – Brazil GP  
    Helyszín: Interlagos, Sao Paulo  
    Idõpont: 2010. november 7., vasárnap, 17:00- (CET)  
    Pályahossz: 4309 m  
    Idõjárás: Száraz (levegõ: 23-25 fok, aszfalt: 48-53 fok)  
    Név   Csapat G   Idõ   Kiesés oka Kör  
1.   Sebastian Vettel GER Red Bull-Renault B   1ó33:11.803     71  
2.   Mark Webber AUS Red Bull-Renault B + 4.243     71  
3.   Fernando Alonso SPA Ferrari B + 6.807     71  
4.   Lewis Hamilton GBR McLaren-Mercedes B + 14.634     71  
5.   Jenson Button GBR McLaren-Mercedes B + 15.593     71  
6.   Nico Rosberg GER Mercedes B + 35.320     71  
7.   Michael Schumacher GER Mercedes B + 43.456     71  
8.   Nico Hülkenberg GER Williams-Cosworth B + 1 kör     70  
9.   Robert Kubica POL Renault B + 1 kör     70  
10.   Kamui Kobayashi JAP BMW Sauber B + 1 kör     70  
11.   Jaime Alguersuari ESP Toro Rosso-Ferrari B + 1 kör     70  
12.   Adrian Sutil GER Force India-Merc. B + 1 kör     70  
13.   Sebastien Buemi SWZ Toro Rosso-Ferrari B + 1 kör     70  
14.   Rubens Barrichello BRA Williams-Cosworth B + 1 kör     70  
15.   Felipe Massa BRA Ferrari B + 1 kör     70  
16.   Vitalij Petrov RUS Renault B + 1 kör     70  
17.   Nick Heidfeld GER BMW Sauber B + 1 kör     70  
18.   Heikki Kovalainen FIN Lotus-Cosworth B + 2 kör     69  
19.   Jarno Trulli ITA Lotus-Cosworth B + 2 kör     69  
20.   Timo Glock GER Virgin-Cosworth B + 2 kör     69  
21.   Bruno Senna BRA Hispania-Cosworth B + 2 kör     69  
22.   Christian Klien AUT Hispania-Cosworth B + 6 kör     65  
   
23.   Lucas di Grassi BRA Virgin-Cosworth B + 9 kör     62  
23.   Vitantonio Liuzzi ITA Force India-Merc. B + 22 kör   kicsúszás 49  
    Leggyorsabb kör: L. Hamilton (McLaren) 1:13.851     66  
   
B = Bridgestone
 

Forrás: vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás