A Mercedes remekelt, a Ferrari megtorpant a második tesztnapon

A tegnapi forgatókönyv fordítottja lépett életbe Barcelonában: a két nagycsapat közül ezúttal a Mercedes rótta stabilan és gyorsan a köröket, míg a Ferrarit problémák hátráltatták. A Red Bull a különböző hibák ellenére ma átlépte a 100 körös álomhatárt.

Kimi Räikkönen (Fotó: www.f1-fansite.com)
Kimi Räikkönen (Fotó: www.f1-fansite.com)

Az ebédszünet előtt Valtteri Bottas állt az eredménylista élére, körével pedig – ami az eddigi leggyorsabb volt a 2017-es előszezon során – megszerezte az elsőséget, a délutáni szakaszban ugyanis már senki sem futott nála jobbat.

De nemcsak az időeredmények tekintetében volt a Mercedesé a mai nap, Bottas és a később autóba ülő Lewis Hamilton ugyanis összesen 149 kört teljesített, aminél többet egyik istálló sem jegyzett a mai napon, kijelenthető tehát, hogy a címvédő csapat feledtette a tegnapi nehézségeket. Az ultralágy abroncson 20 körös etapot is futó Hamilton egyébként a hatodik helyen zárt.

A második helyen szintén egy délelőtti tesztelő, Felipe Massa végzett, a harmadikon pedig Kimi Räikkönen, aki csapatával együtt problémás napon van túl. A vörösöket reggel egy, a hidraulikával kapcsolatos probléma hátráltatta, délután pedig a finn kicsúszása miatt veszítettek időt. Räikkönen a hármas kanyarban veszítette el uralmát az SF70H fölött, melynek első vezetőszárnya, bal első felfüggesztése és a kormánymű is megsérült. Ezzel a balesettel véget is ért az olaszok napja.

Az edzést ekkor állították meg először, később azonban két alakalommal is előkerült még a piros zászló: először Max Verstappen, majd Marcus Ericsson miatt. A holland és a svéd is műszaki hiba miatt állította le autóját a tesztnap utolsó fél órájában.

A leállás – és a délutáni motorcsere – ellenére Verstappen nem lehet teljesen elégedetlen, hiszen sikerült áttörnie a 100 körös álomhatárt, sőt egy szinte teljes versenyszimulációt is teljesített (mindössze 8 kör hiányzott ahhoz, hogy lefussa a távot). Az eredménylistán ő a 4. helyet szerezte meg.

Verstappent a mezőny másik „tinije”, Lance Stroll követte, aki délután vette át a stafétát Massától, és ki ezúttal hibamentes napot zárt, miközben 59 körrel megtoldotta a Williams mai távját. Nico Hülkenberg, Sergio Pérez és Carlos Sainz megőrizte a hetedik, nyolcadik és kilencedik helyet a reggeli időeredményeknek köszönhetően, mögéjük pedig Romain Grosjean sorolt.

Délelőtti eredményén Fernando Alonso sem javított, sőt a McLaren pilótája a teljesített kilométerek tekintetében sem lépett előre komolyabban (a szünet után majd’ két óráig nem lépett pályára, igaz, a csapat elmondása szerint nem egy jelentősebb probléma miatt). A spanyol csak a mezőnyhöz délután csatlakozói Marcus Ericssont és Jolyon Palmert tudta lehagyni az eredménylistán.

A szerdai tesztnap végeredménye:

Versenyző

Csapat

Idő

Különbség

Kör

Gumi

1. Valtteri Bottas

Mercedes

1:19,310

 70

szuperlágy

2. Felipe Massa

Williams-Mercedes

1:19,420

+0,110

 63

 ultralágy

3. Kimi Räikkönen

Ferrari

1:20,406

+1,096

 53

 lágy

4. Max Verstappen

Red Bull-TAG Heuer

1:20,432

+1,122

102

 lágy

5 Lance Stroll

Williams

1:20,579

+1,269

59

szuperlágy

6. Lewis Hamilton

Mercedes

1:20,702

+1,392

79

lágy

7. Nico Hülkenberg

Renault

1:21,213

+1,903

 60

szuperlágy

8. Sergio Pérez

Force India-Mercedes

1:21,297

+1,987

 100

 szuperlágy

9. Carlos Sainz

Toro Rosso-Renault

1:21,872

+2,562

92

 lágy

9. Romain Grosjean

Haas-Ferrari

1:22,428

+3,118

 96

 lágy

10. Pascal Wehrlein

Sauber-Ferrari

1:23,000

+3,690

 58

 lágy

11. Fernando Alonso

McLaren-Honda

1:23,041

+3,731

 46

 lágy

12. Marcus Ericsson

Sauber-Ferrari

1:23,384

+4,074

16

lágy

13. Jolyon Palmer

Renault

1:24,774

+5,464

29

szuperlágy

 

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás