A Ferrarinak gyorsulni kell

A Ferrari főnöke szerint világos, hogy nagyon fontos idén a gumik kezelése, de jó időmérős tempó nélkül az csak félsiker. A legfontosabb azonban a megbízhatóság.

 

Bár az Ausztrál Nagydíj időmérője után úgy tűnt, hogy a Red Bull tarolni fog a szezonnyitó versenyen, a futamot végül a 7. helyről rajtoló, de a gumikímélő kétkiállásos stratégiát végrehajtó Kimi Räikkönen nyert, míg Fernando Alonso az 5. helyről kapaszkodott előre a dobogó második fokára, három kiállással, de bevállalós taktikával.

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali szerint Melbourne tanulsága, hogy nagyon fontos a stratégia, de ezzel együtt is gyorsulnia is kell a vörös autónak.

“Láttuk, hogy egy hetedik helyről rajtoló autó nyert és egy ötödik helyről induló lett a második, ez pedig azt jelenti, hogy idén kulcsfontosságú a gumikezelés. De ha az megy és emellett a pole-ból is képes rajtolni az autó, az a tökéletes” – utalt arra, hogy az F138-as egykörös tempójával egyelőre nem elégedettek.

A gumihelyzet miatt Domenicali úgy véli, hogy ebben a szezonban többször is ismétlődik Adrian Sutiléhoz hasonló szereplés, amikor a középmezőnybeli csapatok az eltérő stratégia miatt az élmezőny versenyébe is beleszólnak.

“Idén nagy tempókülönbségeket láthatunk majd az autók között. A top10-be be nem jutók esetleg úgy választanak gumit, hogy aztán az élmezőny versenyére is befolyással lehetnek. Ez néha a kezünkre játszhat, néha akadályozhat, de mindenképp számolni érdemes vele.”

Ami a Ferrari általános formáját és versenyképességét illeti, a főnök inkább kivár a következtetések levonásával, egyelőre a biztos célba éréseket tartja a legfőbb célnak.

“Csak okosan, ez csak az első futam volt. Nagyon sok minden fog még változni a következő pár futam során a viszonyok megértése, a felkészülés és a gumikezelés terén. A stratégia fontos, de én a megbízhatóságot mindennél előbbre valónak tartom, mert ha nem érünk célba, biztosan nem kapunk pontot. Örömmel látom, hogy a szerelőink jól dolgoznak, ez nagyon fontos.”

“A bajnokság az utósó futamig intenzív lesz, efelől semmi kétségem” – szögezte le az olasz, aki szerint a Lotus erős versenytempója a tesztek alapján nem volt meglepő, és a “nagyon erős” McLaren-csapattól is gyors feltámadást vár a pocsék első hétvége után.

 

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás