A Ferrari után „nyomozott” a Mercedes az FIA-nál?

A Mercedes egy Ferrarit ért vád ügyében puhatolózott az FIA-nál – a szövetség kérdésükre újabb kiskapukat zárt be az olajégetés területén.

Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk, nemcsak a versenypályán, azon kívül is élesedik az élcsapatok küzdelme, a riválisok pedig mostanság a többek szerint legjobb csomaggal rendelkező Ferrarit vették a célkeresztjükbe. Az utóbbi hetekben, hónapokban számos vád megfogalmazódott a vörösökkel szemben, hol a visszapillantójukba kötöttek bele, hol az ERS-használatuk szabályosságát kérdőjelezték meg, hol tiltott olajégetést szimatoltak az időmérős jó formájuk és a nagy füsttel járó beindításuk hátterében.

Ez utóbbi területen jött az új fejlemény a Monacói Nagydíj előtt: a Ferrarit érő vádak után puhatolózva a Mercedes kérdéseket intézett az FIA-hoz, amelynek versenyigazgatója válaszában egyértelműen bezárta a lehetőségeket az olajégetés terén történő újabb trükközés előtt.

A történet előzménye, hogy a Ferrari egyes ellenfelek szerint azért bocsát ki furcsa füstöt a motorja beindításakor, és azért tud a Mercedest is túlszárnyaló teljesítménytöbbletet előhívni erőforrásából az időmérő edzéseken, mert a szabályosság határán mozog az olajégetés terén. Miután az FIA 2018-ra 0,6 liter/100 kilométerre csökkentette a maximálisan elfogyasztható olaj mennyiségét, és megtiltotta, hogy speciális szelepeken keresztül égetés céljából olajat juttassanak az égéstérbe, a szombatonként addig ilyen módszerekkel extra lóerőket nyerő Mercedes elővigyázatosságból jelentősen csökkentette fogyasztását, és ez az időmérős teljesítményén is megmutatkozott. A vörösök ezzel szemben nemhogy megtorpantak volna, ugrásszerűen javultak is a kvalifikációkon.

Már hetekkel ezelőtt megfogalmazódott a gyanúja annak, hogy egy ügyes trükkel megkerülték a 0,6-es fogyasztási limitet: egy, a turbófeltöltőhöz csatlakoztatott olajtartályból, a turbón keresztül több olajat juttatnak a belső égésű motorba.

Bár az FIA ennek kapcsán alapos vizsgálatokat végzett, és megállapította, sem extra olajtartályra, sem a szóban forgó trükkre utaló jeleket nem talált, a Mercedes azért igyekezett biztosra menni, és két ponton is a vonatkozó szabály tisztázását kérte Charlie Whitingtól. Motorrészlegük gyártási főmérnöke, Chris Jilbert írt levelet a versenyigazgatónak, akit azt kérdezte, a turbófeltöltő olajfogyasztása is beletartozik-e a motor olajfogyasztási limitjébe, illetve amennyiben igen, az ott használt olajnak is ugyanolyannak kell-e lennie, mint a normál motorolajnak.

Whiting egyértelművé tette: „minden olajnak, amit az erőforrásban használnak, meg kell felelnie a technikai szabályzat 20-as cikkelyének”, emellett tisztázta, a turbónál használt olaj mennyiségét is beleszámítják a 0,6 liter/100 kilométeres limitbe.

Az nem világos, hogy a Mercedes e kérdezősködéssel a Ferrari esetleges trükközésének kívánta-e elejét venni, netán annak lehetőségét igyekezett végérvényesen kizárni, hogy a Ferrari ilyen módon jut az extra teljesítményhez, vagy egy saját fejlesztési irány, egy elképzelés megvalósításának lehetőségét szerette volna előre felmérni. Egy viszont biztos: az FIA állásfoglalásával egyértelműen bezárt egy esetleges kiskaput, így a trükközőknek és a trükközést szimatolóknak is máshol kell tovább keresgélniük a folytatásban.

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás