A Ferrari nem fejlesztett Jerez után

A Ferrari friss fejlesztések nélkül gyakorolt Barcelonában, ahol inkább az autó viselkedésére figyeltek. Az utolsó tesztnapokon viszont új alkatrészeket próbálnak ki.

 

Felipe Massa elismerte, hogy a Ferrari a barcelonai teszten ugyanazt az autót használta, mint Jerezben, tehát fejlesztések nélkül maradtak a két gyakorlás között. A csapat a következő heti tesztre azonban visz egy fejlesztési csomagot, amivel már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra készülnek.

“Nem változtattunk semmit Jerez óta, nem voltak új alkatrészeink, egy az egyben ugyanaz volt az autó, csak a részletek megértésére fordítottuk a figyelmet” – mondta a brazil, akinek állítását megerősítette a Ferrari hivatalos honlapja, amely szerint Barcelonában leginkább a beállításokon dolgoztak és gumik viselkedését tanulmányozták.

“Mindenképpen kellenek új alkatrészek az autóba, hogy formába hozzuk az első versenyre. Nagyon sok munka vár még ránk” – magyarázta Massa, akinek véleménye egybevág Fernando Alonsóéval, aki a héten arról beszélt, hogy további fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy az élbolyban versenyezzenek. Massa és Alonso két-két napot tesztel majd Barcelonában csütörtöktől, ahol az autó új elemeinek kipróbálása mellett versenyszimulációkkal foglalkoznak.

A Ferrari a hivatalos honlapján közölt teszt-összefoglalóban elégedetten nyilatkozott az eddigi gyakorlásokról, különösen a teljesített körök számát illetően. A csapat szerint az idei szezon kulcskérdése ismét a Pirellik viselkedésének kiismerése lesz, amelyek lágyabbak, emiatt gyorsabb tempóra alkalmasak, viszont kevésbé tartósak, mint a tavalyi gumik. A szezon előtti utolsó teszteken éppen ezért lehet kulcsfontosságú a versenyszimulációk gyakorlása.

 

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás