A Ferrari már sejti, miért füstölt el Vettel motorja

Noha egy műszaki hiba miatt nem vehetett részt a Bahreini Nagydíjon, Sebastian Vettel nem aggódik a Ferrari megbízhatósága miatt. A csapatvezető, Maurizio Arrivabene eközben elmondta, a gyanú szerint mi vezetett a német kieséséhez.

Sebastian Vettel
Sebastian Vettel

A Ferrari egész hétvégén abban bízott, ezúttal közelebb kerülhet a Mercedeshez, mint a szezonnyitó alkalmával, Vettel azonban végül fel sem állhatott a rajtrácsra, autóját ugyanis már a felvezető körön le kellett parkolnia. Kiesése okán ismét szóba kerültek a Ferrari technikai problémái, melyek már a teszteken felütötték fejüket, a német azonban kijelentette, a csapat már orvosolta ezeket.

Éppen ezért egyelőre nem aggódik az autó megbízhatósága miatt. „Nem igazán” – felelte, amikor neki szegezték az ezzel kapcsolatos kérdést. „Nyilvánvaló, hogy a helyzet nem ideális, hiszen már a felvezető körön le kellett állnom. A télen nagyon keményen dolgoztunk, és néhány hónappal ezelőtt sokkal rosszabbnak tűnt a helyzet. Viszont biztosra vettük, hogy rájöttünk, mi okozta a problémát, szóval ez most meglepő volt; nekem számomra, az egész csapat számára” – tette hozzá.

A csapat természetesen alaposan ki fogja vizsgálni a történteket és át fogja nézni Vettel autóját, az istállót vezető Maurizio Arrivabene azonban már most kijelentette, a meghibásodás nem hozható összefüggésbe azzal, ami miatt Kimi Räikkönennek kellett feladnia a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat. A szakember azt is elárulta, az első gyanú szerint mi vezetett Vettel kieséséhez.

„A srácok még vizsgálják a dolgot, de úgy néz ki, egy befecskendező szeleppel vagy egy dugattyúval volt baj. Én legalábbis ezt hallottam. Kimi esetében a turbóval volt gond, szóval a két esetnek nincs köze egymáshoz” – mondta, majd tőle is megkérdezték, aggódik-e a 2016-os versenygép megbízhatósága miatt. „Attól függ, mi a gond. Ez lehet egy szelep, vagy egy dugattyú. Még kell egy kis idő, hogy kivizsgáljuk a motort. De először ezeket az információkat kaptam” – mondta.

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás