A Ferrari leáll a fejlesztéssel?

Mivel a Ferrarinál már nem számítanak nagy javulásra idén, így a csapat inkább a 2010-es szezonra koncentrál. 2009 a homályos szabályok miatt ûszott el. Mivel a Ferrarinál már nem számítanak nagy javulásra idén, így a csapat inkább a 2010-es szezonra koncentrál. 2009 a homályos szabályok miatt ûszott el.

A tavalyi bajnokcsapat, a Ferrari nyolc futam után 79 pontos lemaradásban van a vezetõ Brawn GP mögött. Mivel nagy fordulat már nem várható az idei évtõl, a csapat inkább az idei élmenõk példáját követve a 2010-es autó fejlesztésére koncentrálhat ezután.

"Bízom benne, hogy a következõ futamokon javul még a teljesítményûnk, de tesztelés nélkûl nagyon nehéz – ha nem lehetetlen – drasztikusan változtatni az autón" – nyilatkozta a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo.

Az olasz szerint 2009-ben a nem egyértelmû szabályok miatt maradtak le, és a KERS-szel is rosszul jártak. Jövõre nem is akarják használni.

"Sajnos homályos szabályokkal kezdõdött az idény. Nehéz volt pontosan értelmezni, ezt bizonyítja az is, hogy a legutóbbi három bajnokságot megnyerõ csapat – a Ferrari, a McLaren és a Renault – sem olyan versenyképes most, mint korábban. épp ez a kûzdelmûnk egyik célja: állandó és átlátható szabályokat akarunk. Mi például a KERS-szel építettûk meg az autót, ami komoly sûlyt jelent, míg sok más csapat nem foglalkozott a KERS-szel. Ha az FIA tényleg be akarja vezetni a KERS-t, akkor annak mindenkire ugyanûgy kellene vonatkoznia.Itt az ideje, hogy egyértelmû szabályok legyenek!" – magyarázta Montezemolo.

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás