A Ferrari javíthat helyzetén Spielbergig

Ugrásszerű javulást nem, de szolid előrelépést hozhatnak a Ferrari fejlesztései az ausztriai szezonnyitóra. Olasz források szerint hitelesítették az új, erősebb erőforrást és a vezethetőséget javító váltó is bevetésre kész.

A Forma–1 csapatai közül elsőként zárta be, május 21-én pedig elsők között nyitotta ki újra gyárát a Ferrari. A kötelező 9 hetes tétlenség ugyan korlátozta a lehetőségeiket, ám bizonyos fejlesztési tervekkel így is készülhetnek a július 5-én rajtoló szezonra.

Olasz lapok már korábban megszellőztették, hogy a márciusban Ausztráliába vitt motorjukat sosem fogják élesben bevetni, mivel V6-osukat és hibridrendszerüket átalakítják Ausztriáig. Az olasz Motorsport beszámolója szerint az új erőforrással (melynek a hengerfejeit tervezték újra és tették megbízhatóbbá, magasabb hőmérséklet mellett is működőképessé) ugyan kezdetben voltak megbízhatósági gondok, ám mostanra sikerült teljesíteni vele a kijelölt kilométerszámot a tesztpadon. A csapat ezzel hitelesítette az új motort, amit a fejlesztési korlátozások miatt homologizáltattak az FIA-val.

Az új hajtóegység kapcsán korábban 20, akár 30 lóerős teljesítményjavulásról is pletykáltak, az olaszok most 15 lóerős előrelépésről írnak.

Emellett tudomásuk szerint egy új váltóval is készül a Scuderia. A teszteken problémáik voltak a tél folyamán újratervezett erőátviteli rendszerrel, mely alulkormányzottá tette az autójukat. Az átalakításnak köszönhetően az új, szénszálas egység ugyan valamivel nehezebbé vált, ám az autó hátsó tengelyének viselkedésére a szimulációk alapján pozitív hatást gyakorolt. Ez a versenyzők dolgát is megkönnyítheti – különösen a tavaly az alulkormányzással sokat bajlódó Sebastian Vettelnek lehet ez jó hír.

Korábban felröppent a hír, hogy a Ferrari aerodinamikai téren is a megújuláson dolgozik. A Gazzetta dello Sport arról cikkezett pár hete, hogy egy teljesen új, a téli teszteken látottnál karcsúbb orrkúppal szerelik föl az SF1000-est. Az új csomag azonban várhatóan nem fog debütálni Ausztriában, csak a későbbi versenyek valamelyikén. Erre nemrég Mattia Binotto csapatfőnök is tett utalást.

Motorsport szerint a gyári adatok alapján a Ferrari bizakodhat, hogy a barcelonai teszteken mért fél másodperces hátrányát sikerült lecsökkenteni a Mercedesszel szemben, ugyanakkor azt valószínűleg hiába várjuk tőlük, hogy a címvédő szintjére ugorjanak. A szezonnak a lap szerint még a módosításokkal együtt is csak harmadik erőként vág neki a vörös istálló.

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás