A falban kötött ki Vettel a Ferrarival

A szerdai napja sem alakult zökkenőmentesen a Ferrarinak Barcelonában. Sebastian Vettel a gumifalban kötött ki egy műszaki hiba miatt.

Több piros zászlós megszakításra is sor került már a barcelonai 6. tesztnap délelőttjén. Kettő a McLaren, egy a Red Bull nevéhez fűződött, a nem sokkal 11 utáni leállás pedig Sebastian Vetteléhez.

A német versenyző Ferrarija a 3-as kanyar kijáratánál sodródott le a pályáról, és orra a gumifalba csapódott. A baleset nem volt súlyos, Vettel sérülések nélkül hagyta el a helyszínt, ám elővigyázatosságból a pálya orvosi központjába vitték kivizsgálásra. Autójának a hírek szerint a bal első kereke szakadt le, valamint a szárnya és az orra sérült meg.

Eleinte úgy tűnt, vezetői hibáról lehetett szó, ám az istálló hamar közölte, hogy nem így történt. „Seb a hármas kanyar kavicságyában. A versenyző rendben” – írták, hozzátéve, mechanikai hiba áll a háttérben. Pontosabb részleteket még nem árultak el, ám a kavicságyban látható, hogy az SF90-es nyílegyenesen szelte végig a sódert.

Amilyen zökkenőmentesen alakult az első teszthét a Scuderia számára, eddig annyira döcög a szekerük. Kedd délelőtt Charles Leclerc veszített időt egy hűtéssel kapcsolatos hiba miatt.

Vettel az első két óra során 40 kört teljesített, 1:18,195 másodperces legjobb idejével a második helyen áll, bő 1 másodperccel a puhább, 4-es gumin futó Carlos Sainz mögött, de 0,2-del megelőzve a vele azonos, 3-as gumit használó Max Verstappent.

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás